Heligoland

Massive Attack – Heligoland

       Utoljára frissítve:    3 hozzászólás

A válogatásokat és filmzenéket leszámítva hét év után jelent meg az ötödik Massive Attack sorlemez. A bristoli csoport meglehetősen ritka eseménynek számító albummegjelenéseinek közeledtével az ember már előre örül; ismét elsüthető lesz a sztereotip poén, miszerint a lemezen több az ötlet, mint bármelyik lakossági trance vagy electro house sztárocska teljes életművében. A Heligolandet hallgatva hirtelen szertefoszlik a káröröm. Ez már nem az az irányzatteremtő Massive Attack, melynek első három albuma máig a trip hop viszonyítási pontja.

Massive Attack: HeligolandA zenekar története során folyamatosan igyekezett megszabadulni a legnagyobb sikereket hozó felvételek közreműködőitől. Anyagi jellegű nézeteltéréseik voltak az első világsikerüket feléneklő Shara Nelson-nel, és az egyetlen Horace Andyt leszámítva a lemezek vendégelőadóinak többségét sohasem hallhattuk viszont a későbbi Massive Attack albumokon. (Vajon honnan ismerős a történet?) Robert Del Naja legendásan kompromisszumképtelen; a stúdiómunkálatok során senki nem nyúlhat bele az általa rögzített verziókba. Talán lehetett némi alapja a megjelenés előtt Londonban keringő pletykáknak, miszerint a lemez címe Hell Ego Land lesz. Az lett, de más helyesírással.
A cím többszörösen is szimbolikus; a Németország partjától majd’ 50 km-re található, aprócska, ám stratégiai fontosságú északi-tengeri sziget a történelem viharai során többször gazdát cserélt. A 600-as évek végén a frankok által visszavonulásra kényszerített fríz király menedékhelye volt, évszázadokkal később tartozott Dániához, a napóleoni háborúk idején Angliához, majd – Zanzibár szigetéért cserébe – Németország birtokába került. A húszas években az allergiával küszködő Werner Heisenberg a fák híján gyakorlatilag pollenmentes szigeten fogalmazta meg a kvantumelmélet alapgondolatait. A második világháborúban a hadiflotta fontos bázisa volt, a nácik hét emelet mély bunkerrendszert építettek ki a sziklában. A háború után a britek itt indították be a történelem egyik legnagyobb nem nukleáris detonációját; 6 800 tonnányi robbanóanyagot repítettek a levegőbe. A német kormány 1952-ben kezdte meg a helyreállítási munkálatokat, melynek befejezését követően a lakosság visszatérhetett a szigetre.

A lényegében Robert Del Naja szólólemezének tekinthető 100th Window-val a Massive Attack távolodni kezdett a legnagyobb sikereiket hozó első három albumtól, a reménytelenül letargikus, depressziós hangulatú Heligolanddel pedig csak tovább haladt a megkezdett úton. Egyet kell értenem a Pitchfork kritikusával; egy dolog a melankólia, és más a teljes reményvesztettség. No hope without dope / The Jobless return / The bankers have bailed / The mighty retreat – ez az a primitív demagógia, amit a legkevésbé egy Massive Attack albumról vártam volna visszahallani. Elszomorító, ha a bristoli szegénynegyedből indult, majd világszerte elismert, magát több millió lemezt eladott zenekarrá kinőtt csapat vezéregyénisége számára nincsen remény drogok nélkül.

Massive Attack – Splitting the Atom

A Splitting the Atom videó klipje a Massive Attack Heligoland albumáról.

A népámító szöveget leszámítva, zeneileg mégiscsak a Splitting The Atom az album egyik fénypontja, ami legalább képes felidézni az emocionálisan többszörösen rétegzett, egykori felvételeket. A Heligoland legnagyobb hiányossága ugyanis az érzelmi sivárság. A Girl I Love You, a Paradise Circus, a Rush Minute és a befejező Atlas Air mind magukban hordozzák egy-egy kiváló felvétel lehetőségét, ám a mindent átható kilátástalanság-érzet miatt képtelenek áttörni a középszerűség korlátját.

Massive Attack – Atlas Air

Az Atlas Air videó klipje a Massive Attack Heligoland albumáról.

A Deluxe Edition gyakorlatilag ugyanazzal a hat felvétellel hosszabb az eredeti albumnál, ami a Heligoland Remixed EP zeneanyaga is, az egyetlen különbség a Paradise Circus két Gui Boratto változata. A Splitting The Atom EP tavalyi megjelenése alkalmából adott interjúkban potenciális közreműködőként még felmerült Burial neve, aki állítólag már kapott a zenekartól néhány felvételt. Bár e sorok írásakor még nincs tudomásom elkészült remixről, bízzunk benne, hogy a neves dubstep producer megmenti a mundér becsületét.

De talán túlzóak az elvárásaim. Még a legnagyobb előadók is csak néhány évig képesek igazán kiemelkedő produkciót nyújtani, aztán jobb esetben visszaesnek a legalább technikailag becsületesen megvalósított középszerhez, és/vagy megpróbálják saját korábbi ötleteiket újracsomagolva értékesíteni. Bár a Massive Attack is inkább így tett volna.

Válassz hasonló témájú írásainkból

3 hozzászólás

  • T

    Nem értek egyet, szerintem a 100th window, vagy az újabb Heligoland úgy nyújtja a teljes értékét, ha az ember végighallgatja. Lehet nincs annyi sláger rajta mint pl a Protection-ön (bár azért ezen is vitatkoznék: Paradise Circus, Atlas Air stb..) de sokkal egységesebb. Ezenkívűl nem is azok a számok a legjobbak rajta, amik elsőre slágernek tűnnek, hanem pl: Flat of the blade vagy Psyche, ami különleges számok, és idő kell míg az ember megszereti, viszont utána ezeket az ember soha nem unja meg, ezek az időtálló zenék – egyébként ez alapjaiban igaz a Massive Attack vagy bármely más korszakalkotó együttes/művész legjobb albumaira/dalaira (Velvet Underground/Lou Reed, Public Image Limited, Mark Stewart and Mafia, Pop Group, Dub Syndicate, African Headcharge, Pete Namlook/FAX records, Tricky stb…)

    A másik, a dalszöveg résszel kapcsolatban.. nem hiszem, hogy kritikaként lehet megítélni, hogy milyen hangulatban vannak, vagy miről írnak. Egyébként szerintem van igazság abban amit leírtak, pártok váltják egymást, a politikusok fűt-fát ígérnek, de jobb nem lesz igazán semmi – USA azt hiszi azt tehet amit csak akar, bárkit megtámadhat… minden ugyanolyan, mint amilyen volt a punk korszakban, vagy akár a 80-as évek végén 90-es évek elején.. egy körforgás.. stb.. erről szól az a szám is – ez a társadalmunk, józanul és ép ésszel nehéz elviselni, de választása az embernek nincs, itt kell élned.

    Abban viszont egyetértek, hogy nem minden tökéletes- mivel koncerteken/felvételeken már minden számot hallhattunk, így az ember már ismerte a számokat mielőtt megjelent volna lemezen, tehát már megjelenéskor sem volt újdonság, ami számomra sokat veszt értékéből.. ráadásul a lemez rövid.

    Igaz azt állítják van még 20 kiadatlan felvétel, amiből 4 szám jön egy új EP-n májusban, és a többi ingyenesen letölthető lesz esetleg. De ilyen ígéreteket elég sokat hallhattunk tőlük 20 év alatt, csak 99%-a ezen ígéreteknek soha nem teljesült.

    Sokat javított volna ezen a helyzeten, ha legalább a deluxe edition tartalmazta volna a ezeket az ígért fevételeket, de sajnos a deluxe edition-t sincs értelme beszerezni – csak kb 5 szám remixét tartamazza bonusként (ami személy szerint engem nem érdekel), valamint az album bakelit lemez változatát és több oldalas festett bookletet… viszont visszajelzések alapján, a megrendelés több hónapot csúszik, a booklet nem éri meg az árát.

    Véleményem szerint, bár az új számok igazán jók, kaphattunk volna sokkal többet (legalább deluxe edition formájában), főleg így 7 év után.

  • PG

    Mivel nem értesz egyet? Végighallgattam (nem is egyszer), és csak azután írtam, amit. A sláger szónak kb. annyi egyedi értelmezése van, ahányan használják, ebbe az utcába eleve felesleges bemenni.

    Hosszú távon valóban az először szokatlannak, idegennek tűnő számok tetszenek jobban az embernek – ám ebből nem következik, hogy minden felvétel, ami először nem tetszik, később automatikusan bekerül abba a kategóriába. Nem, vannak egyszerűen gyengék, amik később sem válnak kedvencekké.

    Dalszöveg. Egy művész produkciója a bemutatásig a sajátja, onnan kezdve a mű elkezdi a saját életét élni, a kritika, a közönség reagálásával kialakul egy kölcsönhatás. Sokat lehetne erről filozofálni. A nyolcvanas években meglehetősen elkötelezett híve voltam a politikai állásfoglalások színpadokon való megjelenítésének, azonban ennek konkrétan az volt az oka, hogy más fórum egyáltalán nem létezett. Egy demokráciában merőben más a helyzet. A közösségi és az egyéni szerepvállalásnak is ezernyi lehetősége áll nyitva mindazok előtt, akik elégedetlenek a világgal. Nem tenni, ugyanakkor nyafizni, hogy minden rossz, a lusták / tehetségtelenek választása – nekem nem szimpatikus. Kiváltképp nem, ha olyasvalakiről van szó, akinek mind az anyagi lehetősége, mind az ismertsége messze meghaladja az átlagemberét.

    A végén te magad írod: “kaphattunk volna sokkal többet … főleg így 7 év után”. Pontosan erről van szó. 7 év hallgatáshoz és a Massive Attackhez képest a Heligoland gyenge eredmény. Mintha én is valami ilyesmit írtam volna.

  • svédmozi

    ez így mind igaz, ugyanakkor művésznek lenni nem könnyű. lehet, hogy nem látunk bele elégségesen, ahoz, hogy az értékeket felfedezzük a lemezben,viszont az is lehet, hogy kellett nekik a suska és a befutott zenekarok mindent el tudnak adni.
    például a kedvenc albumom a 100th window és a hel(ego)land borítója is igencsak tetszetős lett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.