elektronikus zene

Jean Michel Jarre

80 millió eladott lemezzel Jean Michel Jarre kétségtelenül az elektronikus zene legnépszerűbb, legszélesebb körben ismert alakja. Az egykori Pierre Schaeffer tanítvány fontos összekötő láncszem a huszadik század derekának konkrét zenei kísérletei és a populáris elektronikus zene között. Jean-Michel André Jarre 1948. augusztus 24-én, egy francia művészcsaládba született. Nagyapja, André Jarre oboán játszott, de feltalálóként ő [...]


Massive Attack – Heligoland

A válogatásokat és filmzenéket leszámítva hét év után jelent meg az ötödik Massive Attack sorlemez. A bristoli csoport meglehetősen ritka eseménynek számító albummegjelenéseinek közeledtével az ember már előre örül; ismét elsüthető lesz a sztereotip poén, miszerint a lemezen több az ötlet, mint bármelyik lakossági trance vagy electro house sztárocska teljes életművében. A Heligolandet hallgatva hirtelen [...]


Giorgio Moroder

Giorgio (Hansjörg) Moroder 1940. április 26-án, egy festői szépségű dél-tiroli határfaluban, az olaszországi Ortisei-ben született. 16 évesen kezdett gitározni, majd 19 évesen, az iskolát ott- és családját hátrahagyva egy tánczenekar tagjaként európai turnéra indult. A fél évtizedes utazgatást elunva úgy döntött, ideje saját kompozícióira koncentrálni. Karrierjét a hatvanas évek végén, Nyugat-Németországban kezdte. Számos helyi stúdióban [...]


Burial

Burial tehetségét többen a Boards of Canadáéhoz hasonlítják, aminél nagyobb elismerést IDM körökben aligha lehetne elképzelni. A dél-londoni illetőségű William Bevan dubstep, 2-step garage és house elemeket ötvöző, álomszerűen atmoszferikus, melankolikus hangulatú dolgozatai valóban rászolgálnak a felsőfokú jelzős szerkezetekre.


Trentemøller

Napjaink egyik legkeresettebb remixere különböző rockzenekarokban játszott, mígnem egy londoni utazás alkalmával megismerkedett a korai trip hop és jungle hangzásokkal. Az élmény hatására samplert vásárolt, és kísérletezni kezdett. Saját nevén csak 2005 után vált ismertté, annak ellenére, hogy az első dán live-house formáció, a Trigbag tagjaként már 1997-ben aktívan jelen volt az elektronikus zenei színtéren. [...]