Boards of Canada

Boards of Canada

       Utoljára frissítve:    10 hozzászólás
Skócia délkeleti részén, Edinburgh közelében vagyunk. A két, zenészcsaládból származó testvér, Michael Sandison és Marcus Eoin Sandison már tízévesen hangfelvételekkel kísérleteznek; szalagra rögzített mintákkal egészítik ki saját kompozícióikat. Mindketten számos amatőr zenekarban játszanak, míg 1986-ban Marcust beveszik Michael együttesébe, ahol végül ketten maradnak, ezzel megszületik a Boards of Canada. A duó névválasztását gyermekkori televíziós élményeik, a National Film Board of Canada, azaz a Kanadai Filmszövetség dokumentumfilmjei ihletik.

Első munkáikat saját kiadójuk, a Music70 égisze alatt jelentetik meg. (A 70 a legkisebb furcsa szám, azaz olyan szám, mely valódi osztóinak összege nagyobb, mint önmaga, de nem írható fel különböző valódi osztóinak összegeként.) A Music70 korai, rokonok, barátok és ismerősök körében, kazettákon terjesztett kiadványai (Acid Memories, Hooper Bay, Play By Numbers, A Few Old Tunes) ma már hozzáférhetetlenek, a fájlcserélőkön felbukkanó változatok szinte mindegyike hamisítvány. Az időszak két, a későbbiekben (1997) CD-n is elérhető gyűjteménye a Closes Volume 1 és a Catalog 3.

A Sandison fivérek dolgozataikat a Pentland Hills lankái között, a Hexagon Sun művészkolónia tagjaiként, az azonos nevű stúdióban készítik.

Twoism

Boards of Canada: Twoism EPA Twoism EP (1995) az első, alkotóik által a későbbiekben elismert, „hivatalos” Boards of Canada kiadvány. Kilenc felvétel, melankolikus, helyenként disszonáns dallamok, experimentális trip hop ütemeken. Zenéjükön átüt a természet szeretete, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az övék a leghumánusabb gépzene. A kor csillogó, szikrázóan tiszta hangzásideáljához képest a Boards of Canada felvételei mintha egy elöregedett kazettás magnóról szólnának, mégis, a szándékosan lerontott, organikus hangzás iskolát teremt.
A borítón két űrhajós meghitt pillanatát látjuk. A búcsúzás fájdalmas, vagy a viszontlátás örömteli pillanata ez? Nem tudjuk. (Mindenre elszánt rajongók később kiderítik; a kép az 1980-as The Killings at Outpost Zeta című sci-fi thrillerből való.)
Az EP-t zárt körben, barátok, ismerősök között terjesztik, ám ezúttal – első ízben – néhány példányt felajánlanak az IDM hírcsoporton keresztül a nagyközönségnek is. A 2002-es utánnyomás előtt a Twoism hőn áhított lemezritkaság; egy-egy példánya 1500 dolláros áron cserél gazdát.

Az 1996-os, mindössze ötven darabosra limitált szériában elkészülő, teljes hosszúságú album, a BoC Maxima a két évvel később megjelenő Music Has The Right To Children közvetlen előzménye; tracklistájuk sok hasonlóságot mutat. Ezekben az években a Sandison testvérek Hell Interface alteregó alatt is készítenek néhány, kevésbé jelentős remixet.

Hi Scores

Boards of Canada: Hi ScoresIdőközben a Twoism EP eljut az Autechre-ből ismert Sean Booth-hoz, s rögtön felkelti az érdeklődését. Booth-nak köszönhetően a Skam Records-nál jön ki az első, normál kereskedelmi forgalomba kerülő Boards of Canada EP, a Hi Scores. A türkizkék, monokróm borítón csupa kisbetűvel a zenekar neve, a hátoldalon két ismeretlen nő fekete-fehér fotója, felette matrica, rajta Braille-írás. A vinilen hat felvétel kap helyet, emocionális, fenségesen nyugodt downtempo dolgozatok, valamint komplex breakek – igazi IDM gyöngyszemek. Változatlan a tudatosan roncsolt hangzás, Marcus és Michael mintha a tíz évvel később népszerűvé váló grafikai irányzat, a grunge jellemzőit valósítanák meg zenéjükben.
Már ezen a lemezen felismerhetjük a Boards of Canada másik kedvenc alkotói eszközét, a metamorfózist; a Nlogax retró elektro-diszkóként indul, hogy aztán félúton pszichedelikus utazássá váljon.

A következő kiadvány, egy héthüvelykes, mindössze 500 példányban megjelenő kislemez 1998 januárjában, ismét a Skam Records égisze alatt lát napvilágot. A címadó Aquarius egy bensőséges hangulatú downtempo dolgozat, a Chinook szaporább, torzított breakjei igazán a későbbi házigazda, a WARP repertoárjába illenének.

Music Has The Right To Children

Boards of Canada: Music Has The Right To ChildrenA manchesteri Skam és a(z akkor még) sheffieldi WARP közösen adják ki 1998 áprilisában a Music Has The Right To Children albumot, melyről a kritika és a rajongók is csak szuperlatívuszokban beszélnek. A megolvadt polaroid fotóra emlékeztető borítón kiránduláson levő fiatalokat látunk, gyerekekkel, ám az idilli képen – akár egy furcsa álomban – senkinek sincsenek felismerhető arcvonásai.
Ambient, trip hop, IDM – sommásan így kategorizálhatnánk a lemez anyagát, de ezzel még alig mondanánk valamit erről a hipnotikus, tudatmódosító erejű albumról. Hasonlóan a Boards of Canada többi műveihez, a Music Has The Right To Children-en is szerves egészet alkot a hagyományos és az elektronikus hangszerek együttes használata. A meleg analóg hangzások, a hetvenes évek televíziós adásaiból (elsősorban természetfilmekből) vett, majd finom aprólékossággal, rétegszerűen elhelyezett és egymásba kevert minták, az emberi hangfoszlányok gyermekkor iránti nosztalgiát ébresztenek, ugyanakkor zenéik tucatnyi hallgatás után is tartogatnak meglepetéseket.

„Míg mások négy napot fordítanak egy szám felvételére, mi egyetlen cinnel eltöltünk annyi időt.”

– mondja egy interjúban Michael.

A Sandison fivérek eszköztárának ugyancsak jellegzetes, visszatérő kelléke az albumok felvételei közé illesztett egy-kétperces közjáték. Marcus és Michael valójában több ilyen közjátékot készítenek, mint teljes, önálló számot.
A Music Has The Right To Children utolsó (a tengerentúli kiadvány utolsó előtti), a cenzúra ellen állást foglaló felvételében egy női hang alkotmányosan rögzített szabadságjogaink védelmét szorgalmazza: „Now that the show is over, and we have jointly exercised our constitutional rights, we would like to leave you with one very important thought: Sometime in the future, you may have the opportunity to serve as a juror in a so-called obscenity case. It would be wise to remember that the same people who would stop you from viewing an adult film may be back next year to complain about a book, or even a TV program. If you can be told what you can see or read, then it follows that you can be told what to say or think. Defend your constitutionally protected rights. No one else will do it for you. Thank you.” A lemez amerikai változatán a viewing an adult film helyett listening to Boards of Canada hallható, és az anyag egy számmal (Happy Cycling) hosszabb.
A kettős körül kialakuló, mitikus kultuszt felerősítik a lemezeiken elrejtett, „tudatküszöb alatti” üzenetek. Marcus ezt így kommentálja: „megpróbálunk olyan elemeket adni a zenénkhez, melyek távolabb mutatnak magánál a zenénél”.
S az őket ért hatások? A természet, a matematika, fraktálok, Marcus Mesterséges Intelligencia tanulmányai, a The Incredible String Band, Walter (Wendy) Carlos, DAF, Siouxsie and the Banshees, Front 242, Devo, Nitzer Ebb, Cocteau Twins, Meat Beat Manifesto, Consolidated, My Bloody Valentine, Aphex Twin, valamint a hatvanas évek pszichedelikus zenét játszó zenekarai.

A Music Has The Right To Children-t a New Musical Express minden idők 25 legjelentősebb pszichedelikus albuma közé sorolja, a Jockey Slut pedig az év harmadik legfontosabb LP-jeként jegyzi. Ugyancsak előkelő helyen végeznek a The Wire, a MUZIK magazin és a DJ magazin éves listáin.

Boards of Canada
Júniusban a Boards of Canada négy felvételt rögzít John Peel műsorához a BBC Radio 1 Maida Vale stúdiójában. A WARP a felvételek közül hármat jelentet meg Peel Session TX 21/07/1998 címmel a következő év januárjában.
Ekkorra már a kortárs IDM megkerülhetetlen művészeivé válnak, downtempo, illetve braindance körökben kultikus tisztelet övezi őket. A kettős ázsiója szakmai berkeken belül is az egekig emelkedik, remix-felkéréseikkel az elektronikus színtér legismertebb előadói ostromolják őket. Zenéjük szerepel a Telecom Italia és a Nissan reklámfilmjeiben – mindkettőt Chris Cunningham rendezi.

In a Beautiful Place Out in the Country

Boards of Canada: In a Beautiful Place Out in the CountryNégy új felvétellel 2000 novemberében, az ismét a WARP gondozásában megjelenő, In a Beautiful Place Out in the Country EP-n jelentkeznek. Az optimistán hangzó cím félrevezető, a lemezen számos közvetett és közvetlen utalás található az 1993-as texasi mészárlásra. (A Davidiánus törzs, egy vallási szekta, valamint David Koresh, a magának messianisztikus képességeket tulajdonító, világvégét prédikáló és többnejűséget gyakorló vezetője a texasi Wacoban rálőtt a táborhelyükön rajtaütő ATF nyomozóira. A kialakuló tűzharcnak négy ATF ügynök és hat davidiánus esett áldozatául. Az FBI körbevette a tábort. A hetekig húzódó, sikertelen tárgyalásokat követő ostrom során 83 davidiánus, köztük több gyerek vesztette életét.) A belső borító eltorzított képén David Koresh egyik szeme látható, az In a Beautiful Place Out in the Country analóg változatát pedig égszínkék vinilre nyomják. Amo Bishop Roden, a közösség egykori tagja, aki megkérdőjelezte a szekta vezetőjének túlvilági képességeit, ma is él. Az EP címe az esetről készült dokumentumfilmben elhangzott szavai; így írja le a vallási közösség táborhelyét. A Zoetrope (zoetróp) egy henger alakú berendezés, mely belső falának alsó egyharmadára körben állóképek sorozatát helyezik el. A henger megfelelő sebességű forgatásakor a felső részen függőlegesen kialakított réseken keresztül benézve a képek gyors egymásutánban való váltakozása a mozgás illúzióját kelti. Az zoetróp az emberiség első, mozgókép előállítására irányuló kísérlete. A név a görög zoe (élet) és a tropos (forgatás) szavakból tevődik össze. Az utolsó felvétel címe egyben Francis Ford Coppola San Franciscói stúdiójának neve.

2001-ben Speedy J és Mike Paradinas közös projektje, a Slag Boom Van Loon Poppy Seed-jének adnak két új értelmezést.

Geogaddi

Boards of Canada: Geogaddi2002 februárjában kerül forgalomba a második Boards of Canada LP, a 400 töredékből és 64 teljes felvételből válogatott Geogaddi. Maguk az alkotók Aliz Csodaországban kalandként, különös musicalként írják le a lemezt. A mély, helyenként baljósan sötét, absztrakt trip hop munkákban a lelassított, széteffektezett emberi hangok kaleidoszkopikus forgataga egészíti ki a kavargó, pszichedelikus melódiákat. Doppler-effektusokkal megbolondított harmóniák, furcsa metamorfózisok fültanúi vagyunk. A hallgatóban klausztrofóbikus érzetek erősödnek fel, valami ismerős, de beazonosítatlan helyen, egy agymosás alanyai vagyunk. Nehéz, szerkezet híján helyenként már-már szürreális – meglepő módon mégis szerethető zene.
Talán nincs még egy könnyűzenei album, melynek kapcsán annyi, a legapróbb részletekbe menő értelmezés, „megfejtés” lát napvilágot, mint a Geogaddi. A lemez címe háromszoros szóösszetétel: Geo – föld, gad – kódorgás, csavargás, di – kettő. A földkörüli, térben és időben megtett utazás valós helyszínekre, múltban megtörtént eseményekhez kalauzol minket. A rövid, bevezető közjátékot követő felvétel címe (Music Is Math) aligha lehetne találóbb, ha elektronikus zenéről van szó. Sejtelmesen lebegő szintetizátordallamot hallunk, majd egy lelassított hang a híres német drámaíró, Bertolt Brecht posztmodern filozófiáját idézi: „The past inside the present”. Brecht nem akarta, hogy közönsége érezzen, azt kívánta elérni, hogy nézői gondolkodjanak, ami hasonlatos a Boards of Canada alkotói attitűdjéhez.

„Mindig azt feltételezzük, hogy a hallgató az elképzelhető legintelligensebb”

– vallja Michael. Felettébb szimpatikus hozzáállás.
A Smallest Weird Number saját kiadójuk, a Music70 névválasztására hivatkozik.
Akárcsak az In a Beautiful Place Out in the Country EP-n, a Geogaddin is számos utalás található a davidiánus szektára. Az 1969-ben egy szinte az érthetetlenség határáig effektezett, ismétlődő vokál Amo Bishop Rodenre céloz: “Although not a follower of David Koresh, she’s a devoted branch davidian”. A felvétel hossza 4 perc 19 másodperc – az FBI április 19-én ostromolta meg a szekta táborhelyét.
The Beach At Redpoint Skóciában található. Az Over the Horizon Radar Nikola Tesla egy találmánya, melyet sok évvel halálát követően építettek meg.
Egy másik felvétel, az A is to B as B is to C az aranymetszés matematikai formulája.
A You Could Feel the Sky című felvételükben, 2 perc 12 másodpercnél egy hang mintha valami ősi nyelven, érthetetlenül mormogna valamit. A részletet visszafelé lejátszva felismerjük a szavakat: “a god with horns… a god with hooves”. S aki még mindig kételkedne a rejtett üzenetek létezésében, annak ott a direkt kikacsintás: The Devil Is In The Details.
A hatos, a Sátán száma a Geogaddi több ízben felbukkanó eleme. A borítón levő, narancssárga hexagont (hatoldalú síkidom) hat emberi alak veszi körül. Az album hatodik felvétele 6 perc és 12 (vagyis 6+6) másodperc. A lemez teljes játékideje 66 perc 6 másodperc, a wav formátum pedig 666 MB-ot tesz ki – ám az újságírói kérdésre, hogy mennyire sátáni a Boards of Canada, Marcus így felel: „amennyire a Miki Egér”.
A Gonosz számaként ismert hatos visszatérő motívumának létezik egy másik, a Boards of Canada tipikus eszköztárát tekintve racionálisabbnak tűnő magyarázata. A Bibliában a Sátán a tökéletlenség szimbóluma, s a Sandison testvérek szándékosan roncsolt borítói, valamint a bonyolult stúdió-trükkökkel archaikussá varázsolt hangzásai épp a tökéletlenség illúzióját igyekszenek kelteni.
A Geogaddinak kétféle befejezése létezik; az európai és amerikai megjelenések fináléja a közel kétpercnyi, tökéletes csendet tartalmazó Magic Window, a japán verzió utolsó számában (From One Source All Things Depend) gyerekek Isten természetéről beszélgetnek.
Az album promóciója gyakorlatilag a nullával egyenlő – megjelenését mindössze hat nagyváros (London, New York, Tokió, Edinburgh, Berlin és Párizs) templomaiban tartott listening party előzi meg, ennek ellenére az angol eladási lista 21. helyéig jut.

2002 szeptemberében a Boom Bip Last Walk Around Mirror Lake című felvételét dolgozzák át. Néhány remixet leszámítva azonban a második Boards of Canada albumot három év csend követi – ezalatt a WARP kétszer is utánnyomja a Music Has The Right To Childrent, valamint a Twoism EP-t, és a Skam ismét kiadja a Hi Scores-t. A BMW új 7-es szériájának televíziós reklámjához a Kid For Today-t választják aláfestő zeneként.

2004 végén Beck Broken Drum-jának remix-munkálataiba kezdenek. Darabokra szedik, és egy vadonatúj melódiával teljesen átértelmezik az eredeti felvételt, csak a vokál marad meg. Beck a Clash magazinnak adott interjújában elmondja: minden neki készített remix közül ez a legkedvesebb.

Marcus és Michael – a kézenfekvő összehasonlításokat elkerülendő – nem beszélnek a vérségi kapcsolatról; a nagyközönség csak 2005-ben, egy Pitchfork interjúból szerez róla tudomást, hogy testvérek.

The Campfire Headphase

Boards of Canada: The Campfire HeadphaseA harmadik album, 15 új felvétellel 2005 novemberében jelenik meg. A borító színvilága, a rajta szereplő magányos, tengerparton álló, arctalan figura a Music Has The Right To Children borítójára emlékeztet, de a hasonlóság kimerül a vizualitásban. Az első albumhoz viszonyítva a The Campfire Headphase felvételei kevésbé eufórikusak vagy transzcendentálisak, inkább introspektív jellegűek. Hiányoznak a már-már Boards of Canada védjeggyé vált gyerekhangok, ugyanakkor érezhetően többet használnak (helyenként szándékosan elhangolt) gitárokat. A hangzás a megszokott lo-fi, sőt, a hallgatónak az a fura érzése támad, hogy ez a lemez készült előbb. Csúcspontok: a Chromakey Dreamcoat végtelenített gyászéneke, a Peacock Tail, a Dayvan Cowboy és a kissé szomorkás hangulatú, a korábbi munkákra emlékeztető ’84 Pontiac Dream. Az album záró tétele a Farewell Fire – kivéve, ha japán kiadványt hallgatunk, mert azon a Macquarie Ridge a bonusz track.
Az első hivatalos Boards of Canada videoklip a Dayvan Cowboyhoz, Melissa Olson rendezésében készül. A himnikus zenei aláfestéssel nyitó képsorok archív filmfelvételein a szkafandert és nyomáskiegyenlítő védőruhát viselő Joseph Kittingert látjuk: sztratoszferikus magasságban, egy héliummal töltött ballon kosarában ejtőernyős ugráshoz készülődik. Kilép a kis csapóajtón, s zuhanni kezd a kék bolygó felé, gyorsan távolodó alakját a ballon kosarára rögzített kamera rögzíti. Ahogy eléri a felhőket, a zene is vált, gitár-riffek csendülnek fel. Kinyílik az ernyő, alant a végtelen óceánt látjuk. Abban a pillanatban, ahogy az ejtőernyős a vízbe csapódik, vonósokon megszólal a fő motívum, egy gyönyörű downtempo melódia. Lassított, víz alatti felvételen követjük az alakot, aki felszerelésétől megszabadulva már a felszín felé közelít, majd deszkájára ugorva lovagolja meg a hullámokat. Zseniális ötlet, tökéletes vágások, lélegzetelállító képsorok.

Boards of Canada – Dayvan Cowboy

A Dayvan Cowboy videó klipje a Boards of Canada 2005-ös, The Campfire Headphase albumáról.

Röviddel a The Campfire Headphase megjelenése előtt két, magát az új albumnak ígérő fájlcsomag tűnik fel és kezd cirkulálni a p2p hálózatokon. Hamarosan mindkettőről bebizonyosodik, hogy hamisítvány, és az első csomag legtöbb felvételének valódi címét és előadóját sikerül is azonosítani. Ám a mai napig homály fedi, ki jegyzi a másik fájlcsomag igencsak magas színvonalú dolgozatait. Az ál-album hirtelen töréseivel, másodpercek alatt zajló metamorfózisaival, cikázó, extrém magas frekvenciáival mintha a gitárközpontú, bukolikus The Campfire Headphase szándékolt ellenpontozása lenne. Vajon a Sandison testvérek médiahack-je az akció? Több mint furcsa, hogy évekkel az eset után sem derül rá fény, kik állnak a sehol máshol nem hozzáférhető anyag mögött.

Trans Canada Highway

Boards of Canada: Trans Canada HighwayAz eredetileg tervezett kiadási dátumtól (6-6-06) eltérően, 2006 májusában jelentkeznek új kiadvánnyal. A Trans Canada Highway EP-n négy új felvétel, valamint a The Campfire Headphase albumon is hallható Dayvan Cowboy két verziója (az eredeti és egy Odd Nosdam Remix) kapnak helyet.

2009-ben a WARP kiadó működésének húszéves jubileumára kiadott díszdoboz Unheard című, addig kiadatlan felvételeket tartalmazó lemezén a Boards of Canada Seven Forty Seven-je a nyitó darab. A Recreated dupla CD-n az In A Beautiful Place Out In The Country Mira Calix változatát találjuk, a Music Has The Right To Children 59 másodperces közjátéka, a Kaini Industries pedig Bibio értelmezésében válik teljes hosszúságú felvétellé.

WARP 20 - Unheard2010-ben a WARP illetékesétől kiszivárgott információ szerint a Sandison testvérek állítólagosan még az abban évben kiadásra kerülő, New Clear Down albumon dolgoznak, ám az információ utóbb alaptalannak bizonyul.

A Boards of Canada ritkán lép fel élőben, de amikor színpadra viszik a produkciót, mindig gondoskodnak róla, hogy az ismert felvételeik mellett soha addig be nem mutatott darabokkal lepjék meg közönségüket. A korai időszakban láthatjuk őket néhány alkalommal az Autechre, illetve a Seefeel előzenekaraként, és ott vannak a WARP fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő rendezvényen, majd egy évvel később a The Incredible WARP Lighthouse Party-n. 2001-ben, az All Tomorrow’s Parties fesztiválon már az ő koncertjük a fő attrakció – mindazonáltal ez az utolsó élő fellépésük.

Interjút alig adnak. Kultikus státuszukat egyedi produkcióiknak, és nem a direkt médiamanipulációknak köszönhetik. Nem találkozhatunk velük felkapott klubok vagy fesztiválok VIP helységeiben, s hogy az alkotásban ne befolyásolja őket a kritikusok véleménye, soha nem olvasnak zenei magazinokat sem. Öntörvényűek. Szabadok.

Hasznos linkek

Boards of Canada hivatalos weboldal
Boards of Canada a Facebook-on

Válassz hasonló témájú írásainkból

10 hozzászólás

  • Csimby

    “A 70 a legkisebb furcsa szám, azaz olyan szám, mely nem bontható fel különböző valódi osztóinak összegére.”
    Ez így nem teljesen igaz. Helyesen:
    A 70 a legkisebb furcsa szám, azaz olyan szám, mely valódi osztóinak összege nagyobb mint önmaga (vagyis a szám bővelkedő), de nem írható fel különböző valódi osztóinak összegeként.
    Bocsi a zenét nem ismerem, úgyhogy csak ennyit tudtam hozzászólni :-)

  • tis

    Az Amo Bishop Roden-t egy GU afterhours albumon hallottam először. Már akkor lenyűgözött ez a szám. Aztán elkezdtem utánanézni a zenekarnak és hát… nem akarok róluk semmi közhelyes dolgot írni :) Hallgatni és hallani kell.
    Az írás remek, köszönöm.

  • PG

    A BoC nekem is abszolút kedvencem. Ha arra a bizonyos lakatlan szigetre egyetlenegy lemezt vihetnék csak magammal, gondolkodás nélkül a Music Has The Right To Childrent választanám.

  • pter

    Na igen, a An Eagle In Your Mind nyugalma, vagy a Rue the Whirl lüktetése egyszerűen felülmúlhatatlan. Az első szám amit hallottam tőlük, az a Julie and Candy volt, de az annyira megfogott, hogy azóta is imádom.

  • Gábor

    “Röviddel a The Campfire Headphase megjelenése előtt két, magát az új albumnak ígérő fájlcsomag tűnik fel és kezd cirkulálni a p2p hálózatokon.”

    Napok óta keresem, de nem bukkanok rá a második fájlcsomagra, ami ebben a bekezdésben hosszabban is taglalva lett magas színvonala miatt. Valaki tudna segíteni ennek beszerzésében?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>