Szól a Rádió…

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban született house és társirányzatai a nemzetközi zenevilág meghódításához Angliát, szűkebb értelemben véve pedig Londont használták ugródeszkául. Három nélkülözhetetlen tényező állt ehhez rendelkezésükre a szigetországban: az évtizedek óta stabilan működő és népszerű klubhálózat, a minden újdonságra éberen figyelő írott és elektronikus sajtó (a zenei magazinok, a rádiók és televíziók támogatása), valamint az újat tárt karokkal fogadó lemezkiadók. A tömegekhez való gyors eljutás három összetevője bármelyikének hiánya, kedvezőtlen vagy ellenséges hozzáállása végzetesen lelassíthatta, eltorzíthatta, vagy akár meg is állíthatta volna a folyamatot. Ma már tudjuk, nem így történt – legalábbis Angliában.

De mi történt itthon? Magyarországon az egyébként is évekkel később kibontakozó műfaj a kezdetekben kizárólag a klubokra építhetett. Az alkalmi acid és techno partikon már ezrek táncoltak, amikor a média még nem tudta eldönteni, hogyan reagáljon a stílusváltásra. A műfaj a sajtónyilvánosságot végül nem potenciálisan új, haladó irányzatként kapta meg, hanem mint valami szörnyűséges fertő, mely a drogfogyasztás melegágya. Hál’ Istennek, a hisztérikus hangvétel – legalábbis ami az illegális narkotikumok kérdését illeti – már kiment a divatból, a techno-house, valamint tucatnyi al- és mellékirányzatának sajtómegítélése azonban – tisztelet a kevés kivételnek – továbbra is kedvezőtlen maradt.

Hadd szűkítsem le a továbbiakban gondolatmenetemet a rádiókra.

X rádió (egyike a nagy kereskedelmieknek, nem áll szándékomban reklámot csinálni neki, mert nem érdemli meg) indulásakor több DJ-t is alkalmazott, majd lépésről-lépésre szűkítette számukat. Pedig elvileg logikus lenne a feltételezés, hogy érdemes foglalkoztatni a különböző stílusokban dolgozó lemezlovasokat, akik napi kapcsolatban állnak a közönséggel, ismerik a hallgatók igényeit és a futó slágereket is. Szóban forgó rádiónk inkább megvált a DJ-ktől, akik a kezdeti sikereket hozták. Az adó egyik felelős vezetője a későbbiekben odáig merészkedett, hogy egy nyilatkozatában kijelentette: az olyan új stílusokra, mint a techno és a house, nincs valós hallgatói igény. A helyzet komikumát az azon a héten érvényes hivatalos MAHASZ értékesítési lista adta, melyből kiderült: a nagylemezek eladását a Prodigy aktuális albuma, a válogatáslemezek eladását pedig egy hazai techno-house válogatás vezette. Nem akarok piszkálódni, de úgy vélem, ezeket a lemezeket hallgatják valahol, tehát mégiscsak létezik egyfajta fogyasztói igény, ami statisztikailag kimutatható, dokumentálható és le nem tagadható.

A műfaj nem rádióbarát. Az irányzat ellenzőinek kedvenc kifogása. Való igaz, ha a szóban forgó rádióban alapszabályként fogadták el, hogy három-négypercenként feltétlenül valami mást kell adni, ott egy hat-hétperces átlaghosszúságú felvételekkel operáló irányzat darabjai csakugyan értelmezhetetlenek. Bár a helyzet feloldására 'radio edit'-ekkel jelentkező előadók kompromisszumkészsége kétségbevonhatatlan, olyanok ezek, mint a középiskolai kötelező olvasmányok zanzásított verziói. Példának okáért a Háború és béke létezik tizenöt oldalas tömörítésben is, de ha valaki csak azt olvassa el, az pont a lényegből nem fog érteni semmit, és a tanár első összetettebb kérdésénél azonnal le is bukik. Persze aztán valahogy ezek a rádióbarát verziók sem kerülnek be a szelektorokba. Nyugodtan kimondhatjuk tehát, hogy a rádió nem műfajbarát.

El kell ismerni, az irányzat számos darabja nehezen illeszkedne be a jelenlegi rádióhallgatási szokásokba, vagyis háttérzenének egyszerűen nem alkalmas. Ha nem figyelünk oda rá, akkor tényleg zavaró, sőt, kimondottan idegesítő lehet. (A passzív hallgató ezért magára vessen.) Dzsesszt, vagy operát is tudni kell hallgatni, vagyis szükségeltetik bizonyos előképzettség a befogadásukhoz, meg kell tanulni, mire és hogyan figyeljen az ember. Az általam naivan megálmodott ideális helyzetben a műsor készítőjének rátermettségén, tájékozottságán, tárgyi ismeretein múlik, hogy képes-e elfogadtatni, meg tudja-e szerettetni az újat hallgatóival.

Y rádióban, az egyetlen valóban országos kereskedelmi rádióban az egykoron heti rendszerességgel jelentkező műsor megszűnte után hathetente egy órához jutott a house. Az adó közvélemény-kutatásokra hivatkozó angol(!) tulajdonosai szerint a magyar hallgatók nem kíváncsiak rá. Azt hiszem, ez esetben farkába harap a kígyó: a hallgatói körben készült felmérések eleve kizárják azok véleményét, akik kíváncsiak lennének rá, de az évek alatt már megtanulták, hogy esélyük sincs az újra, a haladóra, így már rég be sem kapcsolják a rádiót.

Itt önkéntelenül is felvetődik a kérdés: elképzelhetetlen, hogy valami más is áll a nagy rádiók elutasító magatartásának hátterében? Meggyőződésem, hogy az ellenzésnek az ízlések különbözőségén túlmenően személyes okai is vannak. A régi szerkesztői és műsorvezetői gárdának meg kellene ismerni az új előadók neveit, járatosnak kellene lenniük a modern zenei irányzatokban, naprakész információkkal kellene ellátniuk a hallgatókat – nekik ez túl nagy kihívás. Megszokták a tradicionális pop- és rockzene évekig, néha évtizedekig alig változó előadói névsorát, már képtelenek a váltásra. A becsontosodott rutin nem engedi, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsoljanak. Régmúlt idők homályába vész az a korszak, amikor gyengén ellátott lemezboltjaink hetente egy-két provinciális újdonsággal szolgálhattak a vásárló szándékkal betérőknek. Jelenleg a világ zeneipara havi átlagban kétezer (!) új megjelenést produkál. Ezt a tempót gyakorlatilag már lehetetlen egyvalakinek követni, a specializálódás tehát nem úri passzió, hanem elemi kényszer. Ennél a pontnál a rádiók illetékesei válaszúthoz jutnak: megelőlegezik a bizalmat, és műsoridőhöz juttatnak valakit, aki rendelkezik az említett ismeretekkel, zeneanyaggal, és a személye sem kifogásolható, vagy a pozícióféltés a haladás gátjává lesz, és inkább elhallgatják, igénytelennek bélyegzik, bemocskolják az újdonságot.

Elrettentő példaként hadd említsem meg: a saját szememmel láttam az egyik közszolgálati rádió reggeli műsorának zenei szerkesztőjét, amikor összeállította az aznapi anyagot. Kinyitotta a szekrényt, amiben egymás hegyén-hátán, össze-vissza bedobálva hevertek a kiadók által küldött promóciós CD-k. A műsor zenei programját az a négy lemez adta, ami a fejére esett az ajtó kinyitásakor. Hogy a négy CD-n levő zenék távolról sem álltak összhangban az aznapi műsor gerincét adó fő témával, de még csak egymással sem – kit érdekel? Ő így is megkapta fizetését. Történt mindez abban a rádióban, ahol egy néhányhetes, belső, stúdió-technikusi tanfolyam elvégzését követően – szalagragasztás, stb. – némi protekcióval egy-két év után bármilyen szakirányú előképzettség, vagy tapasztalat nélkül zenei szerkesztővé avanzsálhat az illető. Ezek után világos, hogy az ország területének 97%-án fogható adás hallgatottsága miért csak század százalékokban mérhető.

Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a rockzenei élet nyugdíj-korhatárhoz közelítő elitje (tisztelet az igen kevés kivételnek) a néhai vasfüggönynek köszönheti egykori hírnevét, lemezeladásait, anyagi jólétét. Az ő jól felfogott érdekeikkel szintén ellenkezik, hogy a honi zenehallgatók megismerkedjenek az újjal, minden lehetőséget kihasználva támadják is azt.

Pedig égető szükség lenne rá, hogy a modern elektronikus zenei stílusok súlyuknak megfelelő műsoridőhöz jussanak a rádiókban. Tarthatatlan a helyzet, hogy miközben tízezrek vásárolják az irányzat hazai és külföldi előadóinak lemezeit, amíg hétvégenként tíz és tízezrek szórakoznak az ilyen muzsikákat játszó klubokban, addig néhány vezető beosztású rádiós ignorálhassa a műfaj tagadhatatlanul pozitív eredményeit. Ha nem csak a gazdaság, a jogrend próbál meg minden tekintetben Európához felzárkózni, hanem csatlakozni kívánunk Európa és a világ zenei vérkeringéséhez is, akkor feltétlen szükség lenne arra, hogy a zenei kultúra legfrissebb eredményeiről naprakész információkkal szolgálhassunk a hallgatóknak.

A zene evolúciójának ugyanúgy alapvető elemei a folyamatosság, az örök változás és bizonyos értelemben a ciklikusság. Ha ma a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek muzsikáit sugározzák nekünk, a hazai hallgató számára kiesik majd a kilencvenes évek zenei termése? Vagy csak 2038-ban hallhatjuk meg?

A magyar rádióállomások programjaiból persze nem csak a techno-house száműzetett: a hallgatói igényekre való hivatkozással hiányzik a hip-hop, a rap, az alternatív rock, a heavy metal, a progresszív rock – helyette véget nem érő folyamban zúdul ránk a gagyi szemét, a létező legkommerszebb popzene. Hogy ez kizárólag az amerikai kultúrgyarmatosítók hazai helytartóinak számlájára írható-e, nem tudom. Az viszont tény, hogy a rendszerváltás előtt a pártállam által szigorúan ellenőrzött és kézben tartott adók műsorába valahogy mégis be tudtak jutni nemcsak a támogatott, hanem a tűrt kategória produkciói is – ma ez az említett stílusirányzatok képviselőinek szinte megoldhatatlan feladatot jelent.

Nem kenyerem a szocialista realizmus, de ennyi negatívum után megosztanám az Olvasóval, miben látom a kiutat. Több lehetőség is adott, nincs okunk a csüggedésre.

Tapasztalataim szerint a regionális rádiókban igen jól működik az irányzat (érdekes, ott rádióbarát?), számos helyen hetente több órában sugároznak techno-house műsort. A visszajelzések kedvezőek, a szóban forgó sávban nőtt a hallgatottságuk. (Statisztikai tény: a Radio Bridge Groovie-ja rövid időn belül az adó legnépszerűbb műsorává vált.) Az Interneten keresztül is rengeteg adó vált hozzáférhetővé, melyek esetleg a világ másik felén üzemelnek, s a hagyományos vevőkészülékekkel esélytelenek lennénk műsoraik befogására. További lehetőség a szatellit-rádiók vásárlása. Áraik ugyan nem alacsonyak, viszont ugrásszerűen nő a választható programok száma és a minőség is magáért beszél.

A haladás tagadhatatlanul a köz javát szolgálja – ezt gondolom, senki sem vitatja. Kézenfekvő és átütő erejű megoldás lenne tehát az új műfajok közszolgálati rádió(k)ban való megjelenése. Példa lehet erre a BBC Radio One-ján rendszeresen sugárzott, több milliós hallgatótábort magáénak tudó house, illetve drum & bass műsor.

Gyorsan változó korban élünk. Lehet, hogy egyszer csak egy élelmes vállalkozó, esetleg csoport felismeri a DJ rádióban rejlő üzleti lehetőséget, s elindítanak egy állomást, melynek szelektora nappal az aktuális slágereket játssza, az esti és éjszakai műsorsávokban pedig az ország legismertebb lemezlovasai élőben mixelnek a hallgatóknak. Európa számos pontján az ilyen alapon üzemelő rádiókat milliók hallgatják, ennél fogva komoly reklámértékkel bírnak. Ha kint működik, miért ne lehetne itthon is eredményes egy ilyen vállalkozás? Főleg egy olyan piacon, ahol egyelőre nem kell konkurenciaharctól tartaniuk. Elsőnek lenni – az üzleti világban sokszor ez a tartós siker záloga.

 

Böngésző-információ: Az oldal 1024×768, illetve nagyobb felbontású monitorokra optimalizált. Erősen javallott a szabványkövető böngészők (Firefox, Safari, Opera, Google Chrome), de legalább a 9-es Internet Explorer használata. A videók megtekintéséhez FlashPlayer 8-as a minimum. Az AJAX megoldások csak bekapcsolt JavaScript-tel élvezhetők.
villanynapló matrica