Pánczél Gábor

Check magazin, 2003. Január-Február

A karácsonyi ünnepek alatt különleges élményben lehetett részem. Olyan szakmabelivel beszélgettem, akinek a személyisége kapcsán rendre ellentétes vélemények hangzanak el. Próbáltam minél több témáról faggatni, ugyanakkor megőrizni a cikk objektivitását. Bevallom, nem volt túl könnyű, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt az embert már öt éve ismerem, és ebből kettőt együtt dolgoztunk. Arról nem beszélve, hogy ez az interjú sokáig nem is jöhetett volna létre – aki az okokat nem tudja, pár sorral lejjebb elolvashatja. Mindenesetre jó érzés volt egy olyan hozzáértő személyiséggel beszélgetni, akinek véleménye tényleg mérvadó a hazai elektronikus szcénában. Nekem – kisebb-nagyobb viszontagságok közepette – lehetőségem volt annyira megismerni, hogy a vele kapcsolatos ellenvélemények már egyáltalán nem befolyásoltak, de mindenki döntsön magának…

Pánczél Gábor

Szöveg: Majoranna

Úgy gondolom, hogy te a hazai elektronikus underground egyik, nagy „politikusa” voltál. Azt, hogy „vagy is”, csak azért nem használom, mert a főszerkesztői pozícióból való távozásodat követően nagyon keveset lehet hallani felőled, bár nevedet a „hívők” folyamatosan emlegetik. Ennyi volt, vége? Okozott bármiféle törést meghatározó ténykedésedben az ominózus eset?

Vannak szituációk, amikor az ember rákényszerül, hogy – ha kicsiben is – de politikusként viselkedjen. Létezik egy határ, amíg az elveidet még érdemes egy idealizált közösségi érdek alá rendelni. Ha megpróbálnak szerepet osztani rád, ami egyre kevésbé te vagy, és érzed, hogy torzul a személyiséged, a kialakult helyzeten pedig reménytelen változtatni, akkor inkább kilépsz belőle. Már hónapokkal a 2001. májusi távozás előtt érlelődött bennem a gondolat, csak a mikor volt a kérdés, így törést semmiféleképpen nem okozott. De ne is beszéljünk a Freee Magazinról, halottról jót, vagy semmit! Úgy érzem, nincs folyamatosan szükségem a nyilvánosságra. Sikert kétféleképpen érhetsz el. A kritikátlan fogyasztás válaszreakcióját kiváltani kívánó kondicionálás könnyedén alkalmazható és rövidtávon célravezető módszer, használójától – némi alapfokú marketing-ismereteken túl – szakmai tájékozottságot nem igényel. Aki ezt a stratégiát választja, az a folyamatos médiajelenlét érdekében hétfőtől vasárnapig kénytelen újságtól tv-ig, tv-től rádióig futkosni. A hosszú távú megoldás ezzel szemben a meggyőzésről, a hitelességről, a közönség aktív bevonásáról szól. Szeretném hinni, hogy eddigi produkcióim elég erős tartalommal bírnak, önmagukban is életképesek anélkül, hogy havonta új pletykákat olvashatnál rólam a bulvársajtóban.
Hogy vége-e? Az ember soha ne mondja, hogy soha többet… 🙂

Személyeddel kapcsolatban sokféle vélemény elhangzott már. Szeretném, ha mesélnél egy kicsit magadról, az emberről, aki ezt az utat választotta. Nézhetjük a hangyák szemszögéből is. 🙂 Te harcos hangyának, vagy dolgozó hangyának tartottad, tartod magad, amíg benne voltál a dolgok sűrűjében?

… egy egészséges szintű, védekező agresszió nélkül hiénák közé menni nem éppen életbiztosítás.

Nézd, a közvélemény fura dolog, az empirikus adatokon nyugvó véleményalkotással szemben az alulinformált, túlnyomórészt irracionális véleményekkel bíró egyedek konszenzusa. Következésképpen az ember erősen megválogatja, kinek a nézetére ad. Nemigen tudok és nem is szeretek mesélni magamról, beszéljenek helyettem a tetteim! Vannak dolgok, melyekről érzem, szükséges megtennem, lépések, amiket meg kell lépnem. Ezek határozzák meg az életemet. Amikor az ember vezető beosztásba kerül, nagyon hamar felismeri, hogy nem lehet vagy csak harcos, vagy csak dolgozó hangya. Hosszútávon mindig a kevert stratégiák a leghatékonyabbak. Arról nem is beszélve, hogy egy egészséges szintű, védekező agresszió nélkül hiénák közé menni nem éppen életbiztosítás.
Ha már az előbb szóba hoztad, a politikában ugyanúgy, mint a zenei életben, léteznek szerencsés konstellációk, kegyelmi állapotok, amikor az erő és a hitelesség fedik egymást. Ezeket a kreatív időszakokat az előremutató eredmények jellemzik. Aztán adódnak hullámvölgyek, amikor az erő és a hitelesség szétválnak, ekkor születnek a többségükben kommersz, semmiféle értéket vagy művészi tartalmat nem hordozó, érdektelen produkciók. Hiszek benne, hogy bármit is tesz az ember, a végeredmény magán viseli személyisége bélyegét. Az avatott szemlélő ezekből a jelekből szinte mindent ki tud olvasni.

Bár már több mint egy éve jelent meg, de nem igazán volt lehetőségünk a Mennyek Kapui című – Kömlődi Ferenccel közösen írt és szerkesztett – könyvetekről beszélgetni. Milyen volt a mű fogadtatása, esetleg várható-e valamiféle folytatás, mennyire érzed, hogy akarsz még valamit mondani a globális zenei témán belül?

Ferivel egyetértünk abban, hogy a populáris zenei irányzatok globális váltakozásában megfigyelhető egy kb. 10 éves periodicitás. A könyv alcíme, ‘Az Elektronikus Zene évtizede’ is erre utal. A kötetben az elektronikus zene történeti áttekintése mellett igyekeztünk az általunk meghatározónak tartott előadók és lemezlovasok portréit megrajzolni, a legfontosabb kiadókat és alirányzatokat bemutatni. Természetesen már az írók személyéből következően is szubjektív, és nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül készült, hiszen egy könyvnek konkrét fizikai határai vannak. Folytatását nem tervezzük, ha valaki úgy gondolja, hogy valami fontos hiányzik belőle, vegye a fáradságot magának és írja meg. A szcéna attól lesz életképes, ha az egyik produkció inspirálja a másikat.
Mondanivalóm maradt még bőven, de ezek kifejtésére jelenleg nem a könyvkiadást tartom legmegfelelőbbnek. A készülőfélben lévő projektekről még korai lenne beszélni…

A hazai underground egy bizonyos része utat tör magának a nyugat irányába. Már nemcsak Yonderboi-ról beszélnek a határon túl, hanem mindenkiről, akik szerintünk kiemelten tehetségesek. Marcel a Good Looking színeiben pompázik, a Knowledge egyik utóbbi számában pedig 4 oldalt szenteltek a hazai tört-vitézek egy részének. Szerinted az időközben kiépített, külföldi kapcsolatrendszernek köszönhető mindez, vagy ténylegesen figyelik a magyar szcénát egyesek és kíváncsiak egy-egy hazai szakemberre?

Meggyőződésem, hogy az említettek nemzetközi szinten helytálló produkcióikkal vívták ki a bizalmat és az elismerést. Mindenképpen ide sorolnám még a Chi Recordings-ot is (a decemberben megjelent breakbeat válogatásuk, a ’crash & CARRY’ az év egyik legjobb lemeze), vagy Palotai Zsoltot, aki egymaga többet lép fel külföldön, mint az összes többi hazai dj együttvéve. Érdekes módon, erről valahogy nem sokat hallani. Jellemző a kontraszelektív magyar valóságra, hogy a hazai klubélet pozícióit és közbeszédét uraló „sztár dj-k” a határokon túl szinte labdába sem rúgnak.
Természetesen a kapcsolatrendszer is lényeges tényező, ám fontosabb az egyéniség, maga a személyiség. Ha a gyenge középszerű eredménynél többre törekszel, akkor azért illik angolul interjút adni. Aki nemhogy angolul, de magyarul sem képes megfogalmazni 8–10 összefüggő, érdeklődésre számot tartó mondatot, az jobb, ha már most lemond a Kárpát-medencén túli érvényesülésről.

Aktív újságíróként, parti-szervezőként és dj-ként igen jelentős szerepet töltöttél be a hazai drum & bass világában. Így 2003 kezdetével, hogy szól a te d&b elméleted?

Örülök neki, hogy a drum & bass kifelé tart a sötét korszakból, egyre több a dallam, pozitívabb a hangulat, ami magával hozza az irányzat népszerűségének növekedését. Ez nagyobb kihívás elé állítja a lemezlovasokat is, mert – legyünk őszinték – aerobicozni vágyó, túlpörgetett tiniket lezúzni nem nagy feladat, másrészt a harmóniagazdagabb darabok mixeléshez a puszta ritmusérzéken túl kifinomultabb ízlés és szelekciós készség szükségeltetik.

Az év elején mindenki kipróbálja jóstehetségét. A jelenlegi helyzetet látva te mi(k)re és ki(k)re helyezed (helyeznéd) a hangsúlyt 2003-ban?

… a hazai elektronikus zene közeljövőjére leselkedő legnagyobb veszély a proletarializáció.

Jóslás helyett inkább opciókat sorolnék. Az egyik szerint minden marad a régiben, a rövidlátás, az ostobaság, a pozícióféltés és az anyagi érdekek megakadályozzák a fejlődést. A mainstream pop felszippantja és tovább kommercializálja a bevétellel kecsegtető előadókat, a többiek a puszta létükért is kemény küzdelemre kényszerülnek majd. Ez felettébb veszélyes, mert így a legsilányabb produkciók válhatnak etalonná, ami könnyen az értő zenehallgatók kiábrándulásához, egyúttal az irányzat visszaeséséhez vezethet. Más szavakkal; a hazai elektronikus zene közeljövőjére leselkedő legnagyobb veszély a proletarializáció. Az optimistább opció szerint a megtisztulás reményével végre elindul egyfajta szakmai párbeszéd, a fontos pozíciókon pedig lezajlik a már régóta esedékes őrségváltás.

A média helyzete!!! Beszéljünk mindenről és mindenkiről! Az Est FM megszűnése, a Tilos újraindulása, a hazai magazinpiac, és az egyetlen tv műsor, ami kifejezetten az elektronikus zenéről szól, s ami nem kifejezetten országos. Elég-e nekünk ennyi, vagy esetleg túl sok is?

Tudom, sokan nem fognak egyetérteni, a felelősöknek pedig rosszul fog esni a kritika, de nem én lennék, ha nem mondanám ki: a Tilos Rádió elpasszolta történelmi lehetőségét, ma az egykori legenda egyre fakuló emlékéből él. Egy alkotóműhelyből, ahol annyi kreatív energia összpontosult, kint már professzionális rádióállomás és kiadó vált volna, mint ahogy nem egy esetben vált is. Nálunk – ugyancsak jellemzően magyar módon – a tehetetlenkedés, a hozzá nem értés és a rossz értelemben vett amatőrizmus szinte a nemlét határára sodorta őket. A XXI. század elején hatalmas ostobaság figyelmen kívül hagyni piacgazdasági szükségszerűségeket, még ha azt egy szimpatikus ideológia védelmében teszik is. Ideig-óráig talán lehet, de az az út nyílegyenesen vezet oda, ahol most tartanak. Ironikusnak tartom, hogy ma a Tilos ugyanúgy nem működik, ahogy évtizedekkel ezelőtt a szocializmus volt működésképtelen. Belépsz a Kultiplexbe, komolyan mondom, olyan érzésed támad, mintha átléptél volna az időkapun. Egy talpraesett, egészséges menedzserszemlélettel rendelkező, gyakorlott vezető a zenei paletta érintetlenül hagyása mellett egy év alatt gatyába rázhatná őket úgy, hogy a tevékenysége végig összhangban maradna a rádió mission statement-jével. (Ami nagy valószínűség szerint nem is létezik, mert a soha véget nem érő, parttalan hitvitákban kényelmes a hol így, hol úgy értelmezhető, íratlan szabályokra hivatkozni.) Lehetnének ismét színvonalas rendezvényeik, egy kis, saját label, a rádiónak lenne pénze, nem kéregetésből élnének, a műsorkészítőknek és lemezlovasoknak pedig tudnának fizetni a munkájukért. Ettől a pillanattól nem szívességi alapon, „adj egy cigit!” nívón működne az adó, a vezetőségnek végre valódi elvárásaik lehetnének a műsorkészítőkkel szemben. Persze, a langymeleg lápvilágot kedvelő, dilettantizmusukat agyament elméletekkel leplező, az igazi megmérettetéstől rettegő mű-udergroundok részéről ez komoly ellenállásba ütközne.
A Mancsra és a Tilosra egyaránt jellemző egy érdekes jelenség. A rádióhoz kerülő tapasztalatlan lemezlovasok – a lapnál kezdő újságíró-tanoncokhoz hasonlóan – úgy gondolják, hogy a szakmai elismerés a státusszal automatikusan jár. Ez óriási tévedés. Ami a Tilosnak Palotai, Csejdy, Simó, Nádori, Rozi, Erdélyi Zsolt, az a Mancsnak Vagesz, Marton, Seres, Para-Kovács. Ezek az emberek hozzá tudták tenni a két médiumhoz azt a bizonyos pluszt az egyéniségükből, a Mancs és a Tilos az ő intellektusuk, elkötelezettségük és ráfordított energiáik hozadékaként vívott ki kultikus pozíciót a mentális térben. Ezzel szemben az új arcok rögtön kivenni akarnak. Így nem megy. Egyébként az alapvető emberi jellemhibákon túl mindkét esetben hasonlóak a jelenség gyökerei: ha egy médium képtelen megfelelőképpen díjazni a dolgozóit, azok direkt vagy indirekt módon, de megpróbálják kiegészíteni a soványka keresetüket, és ez negatívan hat vissza a médiumra. Általánosságban is megfigyelhető, tipikusan kelet-európai tendencia, ahogy a média munkaerőpiacán a tehetségtelen emberek alacsony bérigény-szintjükkel jutnak versenyelőnyhöz. Pedig az a tulajdonos, amelyik nem hajlandó belátni, mennyit ér a szakértelem, előbb-utóbb kénytelen rádöbbenni, mekkora károkat okoz a szakártalom.
Az Est FM legalább a profizmus szándékával indult. Műsorkészítői, műsorvezetői, illetve szerkesztői oldalról egy tehetséges csoport bebizonyította: a budapesti éterben nemcsak szalondebil szintetikus idiotizmusra, de értelmes hangokra is szükség van. A másik oldalról viszont egy másik társaság a hallgatói érdeklődés ellenére képtelen volt profitábilissá tenni a vállalkozást.
A hazai zenetévét sokra nem tartom. Egy elhibázott koncepciót erőltetnek évek óta, az alacsony nézettségi adatokból kiolvasható, csekélyke sikerrel. A kudarc beismerése többek pozíciójába kerülne, így inkább a jól bevált propagandaeszközökkel igyekeznek palástolni az ordító hiányosságokat. Az elektronikus zenékre tematizált műsor szerkesztése sokat fejlődött, azonban a műsorvezető abszolút inkompetenciája, alapvető tárgyi tájékozatlansága miatt számomra nézhetetlen.
Hogy mindez elég-e nekünk? Ha jól működnének, igennel válaszolnék. Mivel azonban egyik médium sem tölti be megfelelően szerepét, bármikor színre léphet egy új magazin, egy tv-csatorna vagy rádióműsor, mely – ha profin működik – pillanatok alatt átveheti a vezető szerepet a túlságosan elkényelmesedett, félamatőr kezdeményezésektől.

EU csatlakozás!!! Szabadság, szerelem, vagy még nagyobb gáz?

A csatlakozás utáni első évek sokaknak okoznak majd meglepetéseket, és nem feltétlenül kellemeseket. Kíváncsi vagyok, az elektronikus zenei szcénából eddig hányan vették maguknak a fáradságot, hogy utánanézzenek, saját területükre milyen hatással lesz az európai szabályozás. Valószínűleg egy kezemen megszámolhatom őket, és még csak nem is kell minden ujjamat használnom.
Mintha évtizedeken át hozzászoktunk volna, hogy a változás mindig felülről jön, nekünk pedig semmit sem lehet/kell tennünk érte. Ez egy nagyon rossz reflex. Európa a fejekben kezdődik, nem papíron. Amíg a többség ott dobja el a szemetét, ahol eszébe jut, amíg a környezet védelme anyagi források hiányában csak vágyálom, amíg a magyar átlagfizetés alulról nyaldossa az európai nyomorszintet, amíg a családon belüli erőszak mindennapos, szinte elfogadott dolog, amíg a magyarok a higiéniai cikkek európai átlagának csak a töredékét vásárolják (így a nyilvános helyeken, vagy a tömegközlekedési eszközökön nemegyszer olyan erős az emberszag, hogy rá lehet könyökölni), sorolhatnám a végtelenségig… amíg ezek nem változnak meg, addig az elenyésző kisebbség álmodozhat csak az európai életről. A szabadság és a szerelem most egy-egy nyitott lehetőség. Rajtunk múlik, tudunk-e élni velük.