On-line interjú Pánczél Gáborral, a FREEE Magazin főszerkesztőjével

Dexter: Vágjunk rögtön a közepébe. Mikor kerültél először kapcsolatba a modern tánczenével, és mi fogott meg benne leginkább?

Világéletemben imádtam az elektronikus zenéket. 11 évesen Pink Floydot hallgattam, a diszkó-korszakkal jöttek az elektronikusok: Giorgio Moroder, Cerrone, ekkoriban ismerkedtem meg a Kraftwerkkel és a Tangerine Dream-mel. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor 1976-ban meghallottam Jean Michel Jarre Oxygene című nagylemezét… futkosott a hátamon a hideg. (Akkoriban egyébként friss nyugati lemezekhez jutni nem volt egyszerű. A boltokban szinte semmilyen használható külföldi zenét nem lehetett kapni, nagy ritkán egyet-egyet, azt is pult alól. Nekem nagy szerencsém volt, lakott a szomszédunkban egy megszállott lemezgyűjtő kamionos, ő a külföldi útjairól rendszeresen hozta az újdonságokat, amiket én azonnal kazettára másoltam. Később, amikor már én is lemezeket gyűjtöttem, listákat írtam, hogy a szülők, rokonok a nyugati turistaútjaikról mit hozzanak meg nekem. Tulajdonképpen így jött össze az első lemezlovas munkám is 1979-ben, egy iskolai bulin: az zenélt, akinek volt zeneanyaga, vagyis én.)
Később a new wave-ből számos szintetizátoros csapat nőtt ki: Soft Cell, Gary Numan, Depeche Mode, néhány kísérletezőbb csapat, mint például a Cabaret Voltaire, aztán a korai EBM: DAF, Front 242. A nyolcvanas évek elején/közepén jött az Art Of Noise, ekkor ismerkedtem meg a Yello munkáival.
A mai értelemben vett modern elektronikus tánczenékkel 1989. szeptemberében találkoztam először. A Fiatal Művészek Klubjában Király Tamás barátom születésnapi buliján az amszterdami Roxy DJ-k zenéltek. UV testfestés, stroboszkópok, acid zene – érdekes, de még kiforratlan hangzású volt, nem éreztem úgy, hogy holnaptól nekem ezt kellene játszanom. Akkoriban a Fekete Lyuk rezidense voltam, alternatív zenéket, EBM-et nyomtam, minden ment tovább a régi kerékvágásban.

… zenék, amikben éreztem elegendő friss erőt, lendületet, ami megadta a késztetést a váltásra.

A fordulópont számomra 1993 volt. Ebben az évben kezdtek eljutni hozzám olyan zenék, amikben éreztem elegendő friss erőt, lendületet, ami megadta a késztetést a váltásra. Ebben nagy szerepe volt Balla Péter barátomnak (DJ Loolek), aki hihetetlenül nyitott gondolkodású ember. (Amúgy számítógép-programozó: még gimnazista volt, amikor az Enterprise Inc. és a Micropo megbízásából játékprogramokat készített. Ma saját cége van, információs rendszerüket többek között a MOL Rt., az SZDSZ központja, valamint több kerületi önkormányzat használja.) Tehát Péter volt az, aki először mutatott nekem Dreadzone, Orb, Banco de Gaia, Orbital, Leftfield, Emmanuel Top, Underworld lemezeket. Elkezdtük tudatosan keresni a hasonló jellegű kiadványokat, ’94 elejétől pedig már bulikat is szerveztünk.

Jártál-e külföldön a munkádból kifolyólag? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél, milyennek láttad odakint e szcéna helyzetét a kezdetekben?

A kilencvenes évek elején – bár más céllal, de – több tucatszor jártam Németországban és Ausztriában. Láttam, hogy a lemaradásunk óriási, sokkal nagyobb annál, hogy a kinti példákból induljunk ki.

Hogyan jött az ötlet a Freee Magazin megalakítására és szerinted mekkora szerepe van ennek az újságnak e kultúra hirdetésére hazánkban? De fogalmazhatok úgy is, hogy szerinted mekkora helyet foglal el ez az újság a hazai modern tánczenei életben?

A FREEE beindításánál nem voltam jelen, akkoriban a Top TV-n, (a rendkívüli népszerűsége ellenére szomorú véget ért első magyar zenecsatornán) voltam a DEE ZONE című techno-house műsor társszerkesztője és -műsorvezetője. Az ötödik, tehát a 96. májusi szám óta dolgozom velük. Mivel (sajnos) más országos fóruma nem létezik ennek a zenei kultúrának, ezért szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a FREEE igen fontos szerepet tölt be.

A lap főszerkesztője vagy. Mekkora munkával és áldozatvállalással jár ez a tevékenység? Hogyan osztod be az idődet, jut-e a magánéletre?

Ha igazán őszinte akarok lenni, be kell ismernem, hogy az utóbbi évben a magánéletem rovására ment a munkám, melyet egyébként hivatásnak tekintek. Van olyan hét, amikor már hétfőn pontosan tudom, hogy fizikailag nem fér bele az időmbe, amit a következő napokban el kellene intéznem. Ilyenkor arról álmodozom: milyen jó lenne, ha egy nap 30 órából állna…

Mi áll közelebb hozzád – A lap főszerkesztőjének lenni? – A produceri munka? – Vagy lemezjátszók mögött állni?

A látszólag különböző megnyilvánulási lehetőségeken keresztül gyakorlatilag ugyanazt kommunikálhatom, így számomra mindegyik tevékenység egyaránt fontos. Ráadásul ezek nagyon jól kiegészítik egymást, tudnom kell, milyen hangzások dominálnak a klubokban, ha sikeres lemezeket akarok kiadni, saját tapasztalatokkal kell rendelkeznem, ha átfogó információkat akarunk a magazinban közölni.

Téged főleg úgy ismert meg minden party arc, mint DJ Boolek. A drum ‘n’ bass és a jungle világában utaztál, utazol. Téged mi fogott meg ebben a stílusban és hogyan látod a folytatását a következő évben?

… műfaj, ami kéthavonta egy forradalmian új hangzással állt elő.

’94-ben ismerkedtem meg a műfajjal, és be kell vallanom: először nagyon nem tetszett. Lehet, hogy nem jó zenéket hallottam – ez is benne van a pakliban – de nem jöttek be. Aztán egy évvel később találtam egy válogatáslemezen egy DJ Crystl számot, ami nagyon megfogott. Aha, szóval erről van itt szó! – és elkezdtem hasonló hangzású darabok után kutatni. Ráadásul ezzel párhuzamosan a techno és a trance kezdett önismétlővé, számomra unalmassá válni. Persze, hónapról-hónapra megveheted például az új Jeff Mills lemezt, de kis hangzásbeli eltérésektől eltekintve gyakorlatilag ugyanazt kapod. Ezzel szemben ott volt egy műfaj, ami kéthavonta egy forradalmian új hangzással állt elő. Nem volt ez direkt váltás, egyszer csak észrevettem, hogy egész hónapban egyetlenegy techno lemez mellett tizenöt új drum & bass bakelitet vettem. Amikor megvolt a megfelelő mennyiség, meg akartam mutatni másoknak is, elkezdtünk d+b bulikat csinálni. Számomra ez a zene dokumentálja a leghitelesebben az ezredvégi hangulatot, mind a mai napig ez az irányzat fejlődik a legdinamikusabban.

A FREEE-vel kapcsolatos kérdésemre adott válaszodban említetted, hogy (sajnos) más országos fóruma nem létezik ennek a zenei kultúrának…. 1999 elején megjelent egy cikked is a magyar média helyzetéről. Most lassan egy év elteltével hogyan látod a média és a sajtó helyzetét? Miért tartunk ott, ahol tartunk? Érzésed szerint lesz-e pozitív változás vagy erre még nagyon sokat kell várnunk?

Ha csak az azóta eltelt időszakot tekintem, akkor is kimondottan pozitívnak értékelem a változásokat. Nézd meg, hány rádióműsor indult be, arról nem is beszélve, mennyi lemez jelent meg a karácsonyi piacra ebben a műfajban! Ahhoz képest, hogy Magyarországon a szokás nagyon-nagy úr, a változások igen lassan mennek végbe, ezek komoly eredmények. TV műsorunk még sajnos nincsen, de legalább tudjuk, mire kell koncentrálnunk a jövőben. A műsorkészítési, illetve műsorvezetői tapasztalatok megvannak, a szakembergárda ugrásra készen áll – a következő lépésben meg kell győznünk egy kereskedelmi televíziós csatorna döntéshozóit egy ilyen jellegű program beindításának szükségességéről.

A nyár folyamán indult útjára egy budapesti kereskedelmi rádión a FreeeTime című műsor. Milyen akadályokat kellett leküzdeni ahhoz, hogy ez létrejöjjön? A rádió szerkesztősége hogyan áll hozzá ehhez a dologhoz?

A vártnál könnyebben ment a dolog. A Rádió 1 vezetése abszolút nyitottan állt a kérdéshez. Megbeszéltünk egy bizonyos időtartamot, ami alatt a hallgatottsági adatoknak bizonyítaniuk kellett a műsor létjogosultságát, illetve arra kértek minket, ne legyen „túl beszélgetős” a FREEETIME, inkább a zenék legyenek túlsúlyban. Ezen kívül szabad kezet kaptunk, semmilyen módon nem avatkoznak bele a műsor szerkesztésébe. Személy szerint rendkívüli módon örülök a FREEETIME sikereinek. Tudni kell, hogy a Rádió 1 vételkörzete már nem csak Budapestre korlátozódik, Debrecenben az FM 92.3-on fogható az adás, januártól pedig a győriek is élvezhetik a műsort. Debrecenben a budapesti műsorral egy időben, este tíz és éjfél között megy a FREEETIME, a hivatalos adatok szerint ebben az idősávban a Rádió 1 hallgatottsága az eddig vezető Danubius Rádióét is meghaladja.

Ez az információ engem is meglepetésként ért. De szerintem, ha megkérdeznénk az illetékeseket a Danubiusnál, egészen más verzióban hallhatnánk az ő adataikat. Persze miért is mondanának olyan dolgot, ami negatívan érinti őket!? Miért nem engedheti meg magának egy országos rádió, hogy a modern tánczenének is utat adjon? Mert abban igazad van, hogy egyre pozitívabb a hozzáállás e téren, de mégis csak a kis körzetben hallható rádiók engednek teret e stílusnak.

Először is nem hiszem, hogy a Danubiusosok másképpen nyilatkoznának e témáról. Itt hivatalos, kétségbevonhatatlan statisztikai adatokról van szó. Biztosan másképp látják az eredmények okait, de nem tartom valószínűnek, hogy egy országos rádió vezetőségét különösen zavarja, ha egy kis helyi rádió a hét egy bizonyos napján két órára lekörözi őket. A Danubius egyébként kénytelen a fő műsoridőben olyan zenéket játszani, amilyeneket. Egy országos rádió hallgatótábora nagyságrendekkel haladja meg a helyiekét. Ha a vezetőség, a zenei szerkesztők biztosra akarnak menni, akkor nyilvánvalóan a kommerszebb, széles körben eladható, a magyar gyakorlatnak megfelelő háttér-rádiózáshoz alkalmas produkciókhoz kell nyúlniuk. Náluk mindennek nagyobb a „lendülete”. Bizonyos értelemben itt is a fizika törvényei érvényesülnek: a nagyobb tömegű inga kimozdításához nagyobb erőre van szükség, de ha már egyszer mozgásba jött, nehezebb lesz megállítani. A körzeti rádiók már csak a kicsiségükből következően is eleve rugalmasabban reagálhatnak az újra, mint a nagyok, ez így természetes.

Drog-kérdés. Nem lehet letagadni a létezését és azt sem, hogy egyes partykon használják is. Mégis felmerül bennem a kérdés: – Miért van az, hogy ehhez a kultúrához szorosan kapcsolódik (kapcsolják!) a drogok megjelenését Magyarországon?

Véleményem szerint a drogok és az elektronikus tánczene hazai elterjedése között az összefüggés inkább kronológiai, mint ok-okozati. Hadd mondjam el, hogy a különböző narkotikumokat már a nyolcvanas évek végén széles körben használtak Magyarországon – más kérdés, hogy erről a tágabb értelemben vett közvélemény ekkor még nem szerzett tudomást. Sajnálatos módon a későbbiekben egy meglehetősen hiányos ismeretanyagokon nyugvó, öngerjesztő médiakampány tette országosan ismertté a témát. Gondolok itt a minden sarkon kapható kezdetű, illetve az óvodásoknak rászoktatási céllal ingyen osztogatott kábítószerek típusú, még a rendőrségi szóvivők által is alaptalannak minősített rémtörténetekre.
Szeretném elkerülni az álszentségnek még a látszatát is: nem állítom tehát, hogy légből kapott a feltételezés, miszerint használnak bizonyos csoportok bizonyos drogokat. A probléma a gondolkodásmóddal van. Az emberek szeretnek ugyanis sémákban gondolkodni, mert kényelmes, nem kíván különösebb szellemi megerőltetést. Lényegesen egyszerűbb egyenlőségjelet tenni a techno és a drogok közé, mint felismerni: maga a téma többszörösen összetett és bonyolult. Megközelíthető egészségügyi, kriminalisztikai, közgazdasági, szociológiai stb. aspektusokból. Több kötetre való információt könnyedén összegyűjthet róla az, aki meg akarja ismerni a probléma igazi mélységeit.

Az utóbbi két évben egyre nagyobb és sokrétűbb a hazai DJ-k által kiadott mixlemezek és albumok száma. De mint más téren, itt sem tudunk külföldre kijutni. Persze vannak olyan producerek és DJ-k, akiknek ez sikerült. Viszont ez a szám elég kicsi és véleményem szerint nem nagyon akar változni. Te hogy látod ezt, és szerinted várható-e előrelépés pozitív irányba?

Külön kell választani a kérdést mixlemezekre, illetve saját produkciókra. Amikor egy kiadónál jogosítják a mixben szereplő felvételeket, meg kell adniuk, mely területen kívánják forgalomba hozni a lemezt. Óriási eltérések jelentkezhetnek az árban, ha egy mixalbumhoz a jogokat egész Európára szeretné valaki megkapni – tudomásom szerint erre eddig nem volt példa Magyarországon. Miért is vállalna be bármelyik kiadó ekkora kockázatot? A hazai néhány milliós marketing-keret több tízszeresét kellene elkölteniük olyan lemezlovas kiadványának promotálására, akiről határainkon túl még csak nem is hallottak. Ha egy hazai DJ jó eséllyel szeretne külföldön mixlemezt forgalmazni, ahhoz először a nevét kell odakint is ismertté tennie. Rengeteg fellépést kell elvállalnia (ez külső segítség nélkül nem nagyon sikerül, tehát már az induláshoz komoly kapcsolatokra van szüksége), folyamatosan szerepelnie kell a kinti médiában (minimum középfokú angol nyelvtudás) és sikeres saját maxikat kell megjelentetnie, hogy a szakma odaát elismerje. Ez jó esetben is több év kemény munkát jelent, ráadásul ma nem tudok olyan magyar lemezlovast mondani, aki maradéktalanul meg tudna felelni mindezen elvárásoknak.
A saját felvételeknél valamivel egyszerűbb az ügy. Ott az imént felsorolt követelmények szintén állnak ugyan, de financiális oldalról más a helyzet. A felvételek joga saját, így a befektetendő összeget nem terheli előlegfizetési kötelezettség. Ezen túlmenően azonban minden érvényes rá, ami a lemezlovasokra. Való igaz, az Anima Sound System, a Neo, Gary Blade és Budai elértek bizonyos sikereket, ennek ellenére a ma rendelkezésemre álló információk alapján csak azt mondhatom: irreális lenne komoly áttörésre számítanunk. A magyar piac ugyanis annyira kicsi, hogy a hazai eladások egy világszínvonalon rögzített felvételnek még a stúdióköltségét sem képesek kitermelni. A magyar előadók tehát választásra kényszerülnek: más tevékenységből finanszírozzák a munkájukat, vagy kompromisszumot kötnek, és lejjebb teszik a lécet. Igen ám, de ha ez utóbbit választják, és gyengébb minőségben szólal meg a produkció, ezzel mindjárt el is zárták maguk elől a külföldi megjelenés lehetőségét. Ismerek olyan hazai válogatásokat, amik a masteringnél látnak először stúdiót. Lelkes fiatalok PC-n készítik el (gombokért) a zenéket, a kiadó megspórolja a stúdióköltséget – szól, ahogy szól – így legalább tudnak vele keresni valamit. Más kérdés, hogy a hazai piacon kívül egy ilyen lemeznek semmilyen sansza sincs a sikerre.
Voltaképpen ezért hagytam fel a hazai előadók felvételeit bemutató válogatáslemezek produceri munkáival: amíg a vásárlók túlnyomó része otthon silány berendezésen hallgatja meg a zenéket, addig nem is hallanak lényeges különbséget, így értelmetlen a házilag készített, gagyi kiadványokkal konkurálni.

Az idei évben egy nagy változáson estem át. Egyre közelebb áll hozzám a drum ‘n’ bass és a jungle zenei világa. Ebből kifolyólag a sokkal jobban érdeklődöm ezen előadók és mixeik után, főleg a hazai élvonalon belül. Viszont szomorúan kell tapasztalnom, hogy nagyon szegényes a kínálat. Egyedül az Anima Sound Systemet és a FSOB kiadványt tudnám említeni e téren. Régebben már beszéltünk erről és akkor elég rossz képet festettél róla. Most hogyan látod e stílus hazai jövőjét és mik az akadályok a fentebb említett problémák előtt?

… a mai elektronikus műfajok elsősorban formaiak, és csak másodsorban tartalmiak.

A d+b piaca nyilvánvalóan még szűkebb, mint a house-é. A Virus a műfaj utóbbi két évében alaphangszer. Egymaga annyiba kerül, amennyit kb. az Anima teljes legénysége kap egy hazai viszonylatok között jónak számító nagylemez után. És akkor hol vannak még a samplerek, stb. A Goldie simán megteheti, hogy a saját, minden hazai lehetőséget messze meghaladó felszereltséggel bíró stúdiójában akár két hónapig kísérletezzen egyetlenegy basszussal. Persze hogy úgy szólal meg aztán a lemeze, hogy egyből lepadlózol tőle. Próbálj itthon egy számmal kísérletezni ennyit a 3 500+ÁFA (komolyabb helyen 16 000+ÁFA) stúdió-óradíj mellett!
Ha külföldieknek mutatom az Anima, vagy a FSOB lemezeket, általában tetszenek nekik a zenei ötletek. Csakhogy a mai elektronikus műfajok elsősorban formaiak, és csak másodsorban tartalmiak. Mindaddig, amíg nem tudunk megszólalásban felzárkózni a nemzetközi szintre, esélytelenek leszünk.
De nem szeretnék túl sötét képet festeni a helyzetről, ráadásul pont a múlt héten hallottam két ígéretes hazai produkciót. A Random Soundz, illetve Deutsch Gábor új felvételeiről van szó, ha megkapom tőlük a digitális szalagot, már vágatom is a lemezeket magamnak, hogy tudjam játszani őket. Nem tudom mi a titkuk, de ők már tényleg nagyon közel járnak a nemzetközi standardhoz.

Magyarországon a modern tánczenei kultúra szerintem még mindig a háttérben van. Hiába a nagy reklámkampány – amely néha már túl sok is – mégis hiányzik valami, ami pozitív irányba terelné e kultúrát. Kellene egy országos hírű rendezvény, hogy jobban odafigyeljenek ránk és megértsenek minket. Sok ismerősömben már felvetődött a lehetőség, hogy a berlini techno megmozduláshoz hasonlóan itthon is rendezni kellene hasonló bulit. Viszont itt jönnének az akadályok és a fentebb felsorolt okok, amelyek meghiúsítanák ezt is. Meddig kell még arra várni, hogy elfogadják ezt a kultúrát és a zenét? Szerinted mi a legfőbb oka annak, hogy pont, ahol kellene, ott nem ismerik el réteg létezését?

Nem tudom, hogy a háttér minek a metaforája… A teljes MAHASZ listát hetekig vezették a Sterbinszky Karcsi és a Budai mixei. Rádióműsorok indultak, a klubokban országszerte szinte mindenhol szerveznek már modern tánczenei rendezvényeket. Milyen elismerésre lenne ezen kívül szükségünk? Hogy a nyilvánosság előtt megsimogassa egy politikus a fejünket: „jól van gyerekek, jól csináljátok!”…? Lehet, hogy félreértem a kérdést, de véleményem szerint törekvéseink nem ettől válnak legitimmé Magyarországon.
Pont hol kellene elismerni a réteg létezését?

A pont a nagy nyilvánosság, a közvélemény. Én most a szűk lakóvárosomból indulok ki, és akárki mit mond, igazam van. Persze nem lehet összemérni Szolnokot a fővárossal, de itt ez a stílus halott. Nincs és nem is lesz olyan klub, ahol utat engednének a modern tánczenének. Jó, most mondhatod, hogy az csak egy példa, de biztosan számtalan ilyen hely van. Szóval lényegében én erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy kellene egy kis elismerés. Most Budapestről szándékosan nem beszélek, mert ott, aki nem akar, az is hall róla. Rádióban, utcai hirdetéseken és egy hétvégén számos nagyobb súlyú party van. Persze ettől igazad van abban, hogy nem kell nekünk a politikusok vállveregetése. Abban is egyetértek, hogy országszerte egyre több modern tánczene rendezvény van. Én akkor leszek igazán nagyon boldog, ha bárkinek megemlítem azt a szót, hogy techno vagy trance, akkor ne a drog jusson eszébe róla és olyanok, akiknek fogalmuk sincs erről a zenéről, ne úgy nevezzék, hogy „ajtóveregetés” vagy „mintha ütnék a falat”. Ezeket mind egy országos kereskedelmi TV csatornán hallottam. Lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok, és nem kellene vele foglalkoznom?

Nézd, hogy Szolnokon mi történik (vagy mi nem), arról elsősorban a szolnokiak tehetnek. Azokban a városokban tudott a modern elektronikus tánczene gyökeret verni, ahol akadt egy (esetleg több) helyi (vagy legalábbis környékbeli) lemezlovas, aki – nem tudok jobb szót rá – „kinevelte” a műfaj közönségét. Ez egy hosszú ideig tartó, sok lemondással járó, energiaigényes feladat. Ha az ezt vállaló DJ elég kitartó, akkor előbb-utóbb kialakul körülötte egy helyi közösség. A következő lépésben a közösségek tagjai a személyes ismeretségeik, utazásaik révén kapcsolatba kerülnek más közösségekkel, a helyi lemezlovas meghívja fellépni egy másik város helyi lemezlovasát, az legközelebb őt hívja vissza… körülbelül így alakul ki egy szubkultúra. Az önszerveződési elv hasonló az Internetéhez: léteznek csomópontok (esetünkben ez a FREEE Magazin, a BPM, az Underground Records, a nagyobb helyi klubok, a labelek), ezek hálószerűen összekapcsolódnak egymással – és ha a műfajban van elég erő, akkor ez a háló nemcsak az országot szövi át, hanem rajta keresztül megvan az esélyünk bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.
Persze mindig lesznek ellenzők, akik saját egzisztenciális érdekeik védelmében mindent megtesznek, hogy sötét színben állítsák be az eredményeinket. Gondold el, milyen érzés lehet az ötvenes átlagéletkorú rockzenészeknek megélni, hogy nem kíváncsiak rájuk a mai fiatalok! Az idősebb rajongók kikoptak mellőlük (családalapítás, karrier) az új generáció jobb esetben érdektelen, rosszabb esetben pedig még ki is röhögi őket.

Nem akarok belemenni egy nagyobb vitába, mert te biztosan jobban látod ezt a helyzetet. Inkább beszéljünk a hazai party kultúráról és a party szervezésről. A kérdésem arra irányulna, hogy véleményed szerint mennyire kiforrott a haza party kultúra, és milyen akadályokat kell leküzdeni ahhoz, hogy egy nagyobb nevű DJ-t tudjanak elhozni a hazai party szervező ügynökségek?

Véleményem szerint a hazai party-kultúra egyik legkomolyabb problémája jelen pillanatban a gyalázatos minőségű hangtechnika (erről tervezek is egy átfogó gondolatsort a FREEE-ben). Nem tud továbblépni a műfaj, ha a közönség a barázdákba préselt hangok felét sem hallja, mert az adott klubban közel húszéves berendezés szól, ami egészen egyszerűen alkalmatlan a mai elektronikus tánczenék reprodukálására. Könnyen unalmassá válhat egy stílus, ha az emberek nem hallják meg a fejlődést. Játszottam olyan buliban, ahol a Palotai Zsolti szettjében nem ismertem fel a lemezt, ami nekem is az egyik akkori kedvencem volt. Tudom, egy komoly hangcucc milliókba kerül, de könyörgöm, ha valaki klubot akar üzemeltetni, miért nem tiszteli meg a vendégeit egy minőségi berendezéssel? Az ember átmegy Romániába, el sem kell jutnia a fővárosig, Marosvásárhelyen olyan tízezer wattos JBL berendezés szól a helyi diszkóban, ami nálunk sehol. Kétszáz forintos belépő mellett! Ugyanez a helyzet Jugoszláviában: Szabadkán, ahol a lakosság 70%-a él a létminimum alatt, mindkét klubnak telt JBL hangra – ugyanakkor nálunk a helyek többségében a gyalázatos hangminőségű, Noé bárkájáról származó Reflex hangfalak erőlködnek, rongálják ezrek hallását. Nemegyszer találkoztam olyan kitétellel a külföldi lemezlovasok szerződésében, hogy ha nem megfelelő minőségű a fellépés helyszínén a hangrendszer, akkor a DJ nem köteles leadni a műsorát!
Ezzel el is jutottunk a partiszervezéshez: bár a kecsegtető anyagi haszon érdekében egyre többen próbálkoznak vele, a komoly neveket valószínűleg úgyis csak a többéves szervezői múltra visszatekintő hazai ügynökségek tudják elhozni, és ennek igen egyszerű okai vannak. A legnépszerűbb DJ-ket foglalkoztató külföldi cégek általában több nevet „futtatnak”. Természetes, hogy ha már egy valaki eljött tőlük vendégszerepelni, és az jól érezte magát, minden a szerződésben kikötött módon zajlott, hiánytalanul kifizették a gázsiját, akkor az ügynökség többi lemezlovasát könnyebb lesz elhozni, hiszen már nem az ismeretlenbe jönnek. A szakmán belül is zajlik egyfajta kommunikáció, kialakul egyfajta „respekt”, kik az adott országban a megbízható helyi szervezők, és kiket kell messziről elkerülni. Ha egy új céggel akarjuk felvenni a kapcsolatot, az első kérésük lesz, hogy nevezzük meg néhány addigi sikeres bulinkat. Garantáltan utána fognak nézni, minden úgy történt-e azokon a partikon, ahogy mi állítjuk.

Hogyan látod a Freee Magazin, a hazai modern tánczene, és az ehhez tartozó kultúra jövőjét? és hogyan látod a te saját jövődet?

Ebben az évben több keverőt adtak el a világban, mint gitárt…

Teljesen igaza van a Palikának, amikor a decemberi szám interjújában arról beszél, hogy az irányzat mennyire függ a technikai fejlődéstől, hiszen arra épül. Ez a fejlődés annyira felgyorsult az elmúlt fél évtizedben, hogy bármilyen, egy-két évnél nagyobb időintervallumot megcélzó jóslat már nem áll a realitás talaján. Egy-két éven belül a műfaj várhatóan tovább növeli hazai népszerűségét – gondolok itt például az eddig kihasználatlan média-lehetőségekre. Kint már több mint egy évtizedet megélt az irányzat, és még mindig nem észlelhetők a hanyatlás jelei. A műfaj jövőjét illetően optimista vagyok. Ebben az évben több keverőt adtak el a világban, mint gitárt, ez azért jelent valamit.

A decemberi FREEE-ben olvastam, hogy megjelent Kömlődi Ferenc könyve. Nem tudom, hogy olvastad-e már? Nekem még nem volt alkalmam megvenni, annál is inkább, mert a címét még nem tudom. Nagyon röviden mit tudnál a könyvről mondani? Számodra mi a mondanivalója?

A könyv címe Fénykatedrális, most kezdtem olvasni. Még az elején tartok, de őszintén ajánlom mindenkinek, aki szereti a műfajt. Számomra két dolog nagyon fontos Kömlődi Feri könyvében. Egyrészt átfogó képet ad a techno-kultúra csatlakozási pontjairól (Internet, filmművészet, zenetörténet, stb.). Másrészt maga az író személye: nem egy izzadó, csészealjnyi pupillával menetelő, világító rudacskákkal forgalmat irányító house droid, akiből egy értelmes szót nem tud kicsikarni a Fókusz stábja, (ezáltal egy legyintéssel elintézhető), hanem européer gondolkodó, akivel nem kis szellemi próbatétel vitába szállni. Feri a könyvével magát az irányzatot érintő kommunikációt emeli olyan szintre, ahol közhelysablonokkal már nem lehet ellenvéleményt képviselni.

Minden idők TOP 10 előadója és legjobb track-jük szigorúan a te véleményed szerint!

A húsz év alatt, mióta zenével foglalkozom, sokkal több kiemelkedően magas színvonalú produkcióval találkoztam, képtelen lennék tízre leszűkíteni a listát. Hogy mi volt a tíz kedvenc könyvem, vagy filmem, az könnyen menne, előadót évente tízet tudnék felsorolni.

Zárásként pedig egy aktuális kérdés. Hogyan értékelnéd az idei évet szakmailag, és mit vársz a jövő évtől? Milyen terveid vannak, mint főszerkesztő, és mint producer?

Mint már említettem, véleményem szerint ebben az évben sokat haladtunk előre. Tény, hogy üzletiesedik a műfaj, de ez egy zenei evolúció természetes velejárója. Véleményem szerint ebben a kérdésben – mint az élet minden területén – az egyensúly a legfontosabb. Azokkal az emberekkel szeretek együttműködni, akik megdolgoznak a pénzükért, nem csak elvesznek a műfajból, hanem tevékenységükkel hozzá is tesznek valamit, amivel előmozdítják a techno-house fejlődését.
Főszerkesztőként szeretném, ha a FREEE Magazin végre mindenkié lenne, aki szereti a modern elektronikus zenék bármelyik irányzatát is. A jövőben is az Olvasók érdeklődésének arányában jutnak térhez a különböző műfajok a lapban – az underground és az overground színtér egyaránt.
Producerként ebben az évben a nagyszámú, ám többségében gyenge minőségű termékkel piacra lépő konkurencia miatt tudatosan kissé a háttérbe húzódtam. Egyfajta kivárás ez: biztos vagyok benne, hogy a karácsonyra megjelentetett tucatnyi kiadvány közül több is veszteséges lesz. A jövő évet illetően konkrét terveim vannak, melyeknek már zöld utat adtak a kiadók. Ettől a ponttól már csak a legfelsőbb kritikus, a közönség véleménye számít.

– Dexter –