Bitzene

Népszabadság, 2002. január 9.

Techno, house, trance, jungle, ambient, drum & bass, hip-hop, trip-hop, nu jazz és a többiek – ismerős, a fiatalabb zenerajongók közt gyakrabban forgatott fogalmak, zenei stílusok ezek. Könnyed skatulyázással elektronikus tánczenének, partikultúrának szoktuk mindezt nevezni, van, aki nem lát mást benne, mint betépett ifjak kurrens agymenését, mások mindezzel kapcsolatban inkább eljövendő világzenéről beszélnek, ami a jövő társadalmának szinte kizárólagos zenei nyelve lesz. Vélhetően e két véglet között rejlik az igazság, e kötet arra is választ ad, miért.

A majd ötszáz oldalas mű minden apró hibájával együtt kétségkívül úttörő vállalkozás. Ebben a témakörben idehaza nemhogy összefoglaló munka, de részmunka sem nagyon született. A szaksajtóban – a Freee Magazin és a Wanted kivételével – mindez legfeljebb színes hír. Az elektronikus média, legyen kereskedelmi vagy közszolgálati, szinte csak villanások erejéig vesz tudomást róla. Pedig immár tíz éve zajlik ez az ifjúsági és zenei szubkultúra, legalábbis ebben a mélységben, hisz a gyökerek sokkal régebbiek és erősebbek ennél.

Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor – mindketten az irányzat honi szaktekintélyei – bő, talán túlságosan is merész történelmi áttekintéssel kezdenek, a gépi (mechanikus) úton létrehozott zene gyökereit kutatva egészen az ókorba repülnek vissza, később erőteljesen összekapcsolják azt a hangrögzítés másfél évszázados történetével, illetve a klasszikus értelemben vett kortárs zene (Cage, Messiaen, Stockhausen) különböző irányzataival. Aztán következnek a közvetlen popzenei elődök (Kraftwerk, Eno, Yello, Cabaret Voltaire, Art of Noise), majd onnan aztán tényleg bele a sűrűjébe, jön a WARP kiadó és környéke, DJ Krush, a Ninja-vonal, Roni Size, DJ Spooky és a többiek.

E kötetből természetesen nem hiányozhat – nem is hiányzik – egy terjedelmesebb magyar fejezet, Hortobágyi László, Palotai Zsolt, Prieger Zsolt (Anima Sound System), a műfaj publikálásában rendkívül nagy szerepet játszó UCMG Hungary, Deutsch Gábor vagy Miraq. Érezhetően ezt a részt lehetett a legkönnyebben összerakni, így lett alapvetően az elmúlt néhány évben készült, máshol már jobbára publikált interjúk füzére. Talán több és mélyebb elemzést, többirányú megközelítést is megért volna, de elfogadom, ez a fajta távolság is lehet koncepció.

Bár jómagam az elmúlt évtizedben közel sem követtem ilyen mélységben az elektronikus zenei eseményeket, de úgy tűnik, nemzetközi és hazai szinten itt minden benne van: a szerkezet világos, a súlyozás arányos, a nyelvezet közérthető. Talán csak a rengeteg adattól zsong be egy idő után az avatatlan fül és szem, ráadásul – a korábban taglaltaknak megfelelően – idehaza a médiában periférián mozgó irányzat ez. És ha valami még nagyon hiányzott, az egy megfelelő index, hogy kit hol lehet a műben fellelni. Mert akkor a Mennyek kapui egyben a műfaj kézikönyveként is szolgálhatott volna. Így inkább zenetörténeti könyv, amiben van egy igen jó, harmincoldalas függelék, amolyan dance-lexikon, benne a szcéna összes fontos stílusirányzatának rövid történetével és legfőbb előadóival.

J. B. Sz.